Eredményhirdetés

A gyógyszerprospektus fordító pályázatra határidőig 10 pályázó jelentkezett, összesen 116 fordítással. A beérkezett munkákról összességében elmondható, hogy minden várakozásunkat felülmúlták, terjedelmi és tartalmi szempontból egyaránt. A magyarra fordított prospektusok fogalmazásbeli színvonalában, szakmai precizitásában természetesen vannak különbségek, azonban kisebb kiigazítások, nyelvi korrektúra után kivétel nélkül mindegyik fordítás közölhető lesz.
Réti Zenkő Zsuzsanna a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi karának harmadéves hallgatója, egy kétszemélyes oda-vissza repülőjegyet nyert (Wizz Air, illetékekkel és járulékos költségekkel együtt), egy általa választott európai nagyvárosba (London/Párizs/Róma/Madrid/Budapest) utazhat. A fődíjat a nyelvijogok.ro biztosítja.
A második helyezett Budapestre utazhat repülővel, kétszemélyes oda-vissza utazást biztosítunk az általa kiválasztott időpontban. Az első helyezett kivételével minden pályázó esélyes a díjra, amelyet szombaton (július 2) sorsolunk ki a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában, a reggeli magazin-műsorban 9 és 10 óra között. A sorsoláson a beküldött prospektusok vesznek részt, így a szorgalmasabbak nagyobb eséllyel nyerhetnek. Ezt a díjat a Studium Alapítvány biztosítja.
A 25 betegtájékoztatót fordító Molnár Kinga (MOGYE, AOK, II. év) szorgalma elismerést érdemel attól függetlenül, hogy a szerencse neki kedvez-e majd vagy sem. A legszebb fordításokat Szász Júlia Anna (MOGYE, AOK, III. év) küldte, prospektusai már-már élvezetes olvasmányok. A legnehezebb fordítás díját Nagy Melinda (MOGYE, FOK, IV. év) kapja, ő egy fogamzásgátló gyógyszer igen terjedelmes prospektusának fordítására vállalkozott (3700 szó). A három kiemelt pályázót a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Studium Alapítvány könyvcsomaggal díjazza.
A fordításokat szakmai és nyelvi javítások után feltesszük az orvostudomany.ro prospektus-gyűjteményébe, majd nyomtatásban is megjelentetjük a Studium Kiadó gondozásában. A pályázati határidő lejártával a prospektus-fordító projekt nem fejeződött be, továbbra is önkénteseket várunk a magyar nyelvű betegtájékoztatók gyűjteményének bővítéséhez.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése