Jézust félútig

Tegnap Jézust levittük Balavásárra. Este tízkor a város szélén stoppolt, alig vettük észre a vastagodó szürkületben. Mondta, hogy Segesvárra lenne az útja, ne izgassa magát, Balavásárig elvisszük, onnan majd csak kap valamit, de hát hogy-hogy ilyen későn vetődik hazafelé, kérdeztük, tíz óra van, jóember.
Jézusnak egy szavát sem hiszem, de amikor azt mondta, hogy meghalt az unokája, s hogy virrasztóba megy Segesvárra, vezetés közben hátrafordultam, persze, a szürkületben jóformán semmit sem láttam, csak azt, hogy nem hazudik, hány éves volt, kérdeztem, azt mondja, három kicsi gyermeke maradt hátra, mondta ezt nyugodt hangon, de végtelenül szomorúan, de hát hány éves volt, milyen baja volt, harminc, azt mondja, harminc, de már ejsze van tíz éve, hogy mind fájt a hasa, s most meghalt.
Meg van értve, de nekem ne mondja, hogy ilyenkor kell elindulni, ne hány óra van, virrasztóba el lehet indulni napvilágnál is, óóó, hát mit tudjon csinálni, ha nem jött semmiféle busz hét óra óta, azóta ott állt, s várta a jószerencsét, most ebben a mobiltelefonos világban, csakhogy az nincs neki, aha, az más, de akkor is, nézze meg azt a táblát, arra menjen, eléri a vasutat, előtte lassítanak a kocsik, valamelyik biztosan felveszi.
Balavásárnál letettük, aztán mentünk Gyulakuta felé, lakodalomba, egy darabig nem szóltunk semmit, kiszellőztettem a kocsit, hogy Jézus után a szag menjen ki, egyszer csak megszólal a feleségem, hátha megtölt valamivel, de hát mivel tölthet meg, legfeljebb valami parazitával, azzal, azzal, Ikszipszilon is hogy megjárta, elvitte Jézust napszámba, aztán megtelt az egész kocsi, s ő is tetűvel, s a másiknak múltkor nem ellopta hátsó ülésről a hogyishívjákot, tudod, te mondtad, hogy amikor elkapták, már csak a felét tudták visszaszerezni, s azt is milyen cirkusszal.
Két óra lehetett, már jöttünk hazafelé a gyermek miatt, annyira nem evilági nyugalom szállta meg az éjszakát, lehet, hogy a halk Tiersen-zene miatt, nem tudom, de összeszorult a szívem, mondom, vajon mit csinál, Jézus-e, kérdezte a feleségem egyből, kezdtünk kacagni egymáson, a fene egye meg, nem vagyunk normálisak, de mindegy, kanyarodj lefelé, most már tíz perc ide vagy oda, nézzük meg, ott van-e még, de Segesvárra én már biztos nem, legfeljebb visszavisszük...
Nem volt ott.