Deriválom őket

Mostanában a szakvizsgára készülve gyakran háborgok azon, hogy mennyi felesleges információt, szellemi ballasztot megetetnek velünk. Amikor baráti társaságban előjött ez a téma, mindig a középiskolai deriválást hoztam fel példának; micsoda szamárság diákok tízezreit tanítani olyasmire, amit kilencvenkilenc százalékuk várhatóan soha semmire nem használ.

Én például soha nem vettem hasznát - jelentettem ki nem egyszer nem titkolt felháborodással. Aztán egy szép napon rájöttem, hogy lépten-nyomon hasznát vehetem. Elkezdtem deriválni az embereket.
Hogy érthető legyen, ismétlésképpen elmondom, hogy kb. mi a deriválás. A klasszikus példa a fizikából való: mondjuk megy a csiga a sivatagban, állandóan írjuk, hogy hány órakor mennyit haladt, és erről rajzolunk egy út-idő függvényt. Na most, ha adott ponton deriváljuk ezt a függvényt, megkapjuk a függvény változását, azaz milyen sebességgel haladt épp akkor a csiga. Ha még egyszer deriváljuk, az megmutatja a sebesség változását, vagyis gyorsult vagy lassított-e a csúszómászó. A matematikusok tovább is deriválják, ki is jön az eredmény, de azt a csigák és a magamfajta laikusok nem tudják értelmezni.
Pál Ferenc egyik előadásában Virginia Satirt idézte:

"A változás nem jó vagy rossz, szükséges! Azért rettegünk a változástól, mert az állandóság a legbiztosabb alapja a biztonságérzetünknek."

Ezt hallgatva egy ötletem támadt: ha az emberek is változ(hat)nak, akkor őket is lehet deriválni. Bár a matematika példatárban ilyen feladatot nem láttam, ez nem akadályozott meg abban, hogy rokonaim, barátaim és ismerőseim körében, ahol elegendő adat állt rendelkezésre, elvégezzem a deriválást. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a gyermekek állnak a legjobban, őket igen szép eredménnyel, többször is lehetett deriválni; fiatal felnőtteknél változóak az eredmények, középkorúaknál és időseknél a kétszeres derivált többnyire negatív szám. Továbbá érdekes összefüggések figyelhetők meg, mondok egy példát: a pökhendiek deriváltja kevéssel a nulla alatt van. Vagyis alapvetően nem változnak, matematikailag viszont kimutatható egy lassú, de állandó degradáció.
Saját deriváltamat nem ismerem, ugyanis hangulattól függően mindig más eredményre jutok. Persze, a módszernek megvannak a maga korlátai, a mintavételezési-mérési adatok pontatlansága komoly problémát jelent; bármilyen következtetésre is jussunk, végső soron csak az utolsó deriválás mérvadó. Addig is gyakran gondolok egy (a városunkban) közismert öregúr vallomására, nem mondok nevet, néhány évvel ezelőtt azt mondta:

"a Mindenható Isten mentsen meg attól, hogy úgy haljak meg, amilyen vagyok."